Huszonötödik fejezet

A kellemes május eleji napsütésnek jó hatással kellett volna lennie rám, de nem volt. Úgy éreztem pattanásig feszültek az idegeim a kimerültségtől, olyasmik miatt, amikre általában reagálni sem szoktam.
Autók zaja, a tény, hogy emberek anélkül közlekednek a járdán, hogy látnák nekimennek-e másnak, hogy lépten nyomon kutyagumit kellett kerülgetnem. Egy ponton megfordult a fejemben, hogy hazamegyek, de nem volt mit tenni, üres volt a hűtő, ráadásul az orvos csak délután rendelt, kedvem pedig nem volt otthon ülni, hallgatni, hogy telik az idő.
Nem terveztem nagy vásárlást, elképzelésem szerint néhány perc alatt letudtam volna a közeli kisboltban az egészet.
A sorok közti szűk folyosón a többi vásárlót kerülgetve szlalomozni, mindeközben vigyázni, hogy ne verjek le semmit, csak rontott a hangulatomon.
- Az istenit, nézzen már az orra elé! Nem tud vigyázni?! – Förmedtem az előttem álló ősz hajú nőre, aki válasz helyett, csukán szikrázó szemekkel tátogott. Meg kellett találnia a hangját.
- Mit képzel magáról?  Nem kell kiabálni.
- Nézzen a lába elé legközelebb! - morgolódtam, miközben összeszedtem, amit a nő kilökött a kezemből. Persze, mire ismét felegyenesedtem, ő már a pénztárnál állt. A válla felett hátra pillantott, hogy vajon figyelem- e. Reakció nélkül hagytam, pedig legszívesebben belerúgtam volna a banyájába.
- Rossz napod van? - Haragosan meredtem a pénztáros srácra, mikor végre rám került a sor.
- Ne idegesíts fel, még te is! – morrantam rá.
- Nincs kisebb?  - Lehunytam a szemem egy pillanatra, visszafojtva egy dühös sóhajt.
- Ezt nem hiszem el! – Kikaptam a kezéből a bankjegyet, és átmentem a dohányboltba. A pult mögött álló lány szerencsére nem húzta az időt. Elmondtam mit szeretnék, s ő kisegített szorult helyzetemből. Apró örömök az életben!

Teljesen kimerülve értem haza. Szükségem volt néhány perc pihenésre. Még a szatyrokból sem pakoltam ki, csupán a hűtő elé tettem őket. Kezet mostam a mosogató fölött, aztán csoszogtam is be a szobába. Sóhajtva dőltem keresztbe az ágyon, de az sem érdekelt, hogy a lábaim lelógnak.
Hálát adtam az engem körülölelő csendért.
- Szeretném visszavenni, ami az enyém!
Megfordult velem a világ, majd víz ölelt körbe, a környezetem homályossá vált, mintha üvegen keresztül szemléltem volna. Láttam magam, ahogyan az asztalra hanyatlom, akár egy rongybaba, aztán mindent elborított a sötétség, de az kellemes, ismerős, biztonságérzetet adó.
Hirtelen csontig hatoló fájdalom hasított a feketeségbe.

Dübörgő szívvel ébredtem fel. Szívet tépő keserűség öntött el, mintha elvesztettem volna valami számomra nagyon fontosat. Nem is elvesztettem, inkább elvették. Beleborzongtam, ahogy felidéztem magamban az éles fájdalmat. Mi lehetett az? S egyáltalán miért álmodom még mindig ezt? Mintha egy végtelenül lassú film indulna el, akárhányszor elalszom.

 Semmi sem hasonlítható az orvosi várók steril csendjéhez, amit csupán a betegek suttogása, vagy harákolása tör meg.
A rendelési idő kezdete előtt hárman vártunk a sorunkra síri csendben. Velem szemben egy szőke férfi a mobilját bújta, mellettem egy nő könyvet olvasott. Nekem az álmom körül jártak a gondolataim.
Mi lehetett az engem körül ölelő fekteség? Miért volt ilyen fontos számomra? Eszembe jutott a veszteség okozta keserűség érzése, mintha lényem egy részétől fosztottak volna meg. Viktor lenne? Létezik, hogy a történtek ellenére, ennyire a szívembe zártam? Lehetséges? Talán a fájdalmam a belőle való kiábrándulás szüli…
- Elnézést Kisasszony! Ön következik!
- Köszönöm! – zavartan mosolyogtam a szőke hajú férfira, aki éppen a kabátját vette, előtte a széken recept hevert. Úgy tűnt, túlságosan belemerültem a képzeteimbe, s már csak én maradtam a váróban.
A rendelőbe belépve megremegett a gyomrom. Mi lesz, ha azt mondja menthetetlen vagyok? Ha végül ki tudja meddig kell így léteznem, és a végén én magam leszek kénytelen véget vetni neki?
Nem!
Bosszús sóhaj szökött fel belőlem, mikor helyet foglaltam az íróasztal melletti bőrszéken Türelmesen vártam, míg a férfi a laptopjáról rám emeli a tekintetét.
- Mi a panasza?
Rutin kérdésnek szánta, mire én, a történetem rövid és hiányos verzióját adtam válaszként. Napok óta ismétlődő rémálmok gyötörnek, melyek nem csak éjszaka törnek rám, hanem bármikor ha pihenni próbálok.
- Mióta áll fent, ez az állapot?
- Néhány napja, nem tudom pontosan.
- Szed valamit?
Készségesen megmondtam a készítmény nevét, mire azt is bepötyögte a gépébe.
- Van valami elképzelése mi válthatta ki ezeket az álmokat? Élt át traumát a közelmúltban?
- Nem. – válaszoltam rezzenéstelen arccal.
- Gyógyszer helyett inkább, azt javasolnám, keressen fel egy pszchiológust.
- Miért? – próbáltam higgadtnak tűnni, de éreztem, ahogyan lassan lebénít a félelem.
- Úgy vélem, a problémája, sokkal inkább lelki eredetű.
- Nem akarok gyógyszert szedni. – csúszott ki a számon, mire a férfi melegen elmosolyodott.
- Nem ez az egyetlen megoldás. Sokszor az segít a legtöbbet, ha őszintén megbeszélhetjük valakivel, mi nyomja lelkünket. – Lendületes kézírással telefonszámot és nevet ír egy cetlire, majd elém tolta.
- Kérem, minél hamarabb egyeztessen időpontot a doktornővel, és feltétlen mondja neki, hogy én küldtem magát! Remek szakember, bízhat benne!
- Mi lesz ha nem segít? – enyhén remegő ujjaim közé fogtam a papírt.
- Visszajön hozzám, aztán együtt találunk más megoldást!
- Köszönöm! Viszlát! – Bizakodó tekintetét látva gombóc nőtt a torkomban. Róla elhittem, ítélkezés nélkül segítene!
Egyszer már volt szerencsém pszichológushoz. Mindenféle kérdést tett fel, amikre részletekbe menő választ várt, amikről aztán feljegyzést készített. Gyűlöltem a fürkésző tekintetét, a tudatot, hogy minden rezdülésem figyeli.
Dühösen rúgtam bele egy utamba kerülő üdítős dobozba.
Ha hazudnék, annak semmi értelme nem lenne. Ideges lennék, izzadna a tenyerem,és azonnal rájönne a doktornő, hogy valamit eltitkolok előle. Igazat mondani, eleve elvetélt ötlet. Mehetnék a zárt osztályra, vagy ami talán még ennél is rosszabb, az őszinteségi rohamommal őt is veszélybe sodornám. Féltem, ha beszélnék a nővel, az Viktor előtt sem maradna titokban. Jesszusom, mi lesz, ha az orvost is megkeresi?
Megtorpantam a járda közepén, mire dühösen morogva suhant el mellettem egy biciklis. A kormány súrolta a könyökömet, egy pillanatra megtántorodtam, de sikerült megőriznem az egyensúlyom. Elöntött az eddig elfojtott harag. A rohadt életbe! Dehogy megyek én dilidokihoz!

Mikor beköltöztem, kaptam ajándékba egy üveg szilvapálinkát, azóta a szekrényemben állt, nem akartam felbontani, mondván, csak akkor nyúlok hozzá, ha eljön a megfelelő alkalom.
Mire hazaértem rájöttem, ez az alkalom most jött el. Az ajtón belépve levetem kabátot, cipőt, a kulcsot ráfordítottam a zárban. Senkit sem akartam látni, bár nem állt fent a veszélye annak, hogy váratlan látogatóm érkezzen.
Székre állva levettem az üveget, majd bajlódtam egy sort a dugóval, de pohárra már nem vesztegettem az időt, nagyot kortyoltam az italból. Prüszkölve csaptam le az üveget, éreztem, ahogy a kezemre loccsan egy kevés. Égett a torkom a folyadék nyomán,reggeli híján pedig a vágyott zsibbadás hamar átölelt.
Bántónak éreztem a csendet. Semmi kedvem nem volt a saját lélegzetvételemet hallgatni, így az üveget felmarkolva beslattyogtam a hálóba, és addig keresgéltem a laptopon, míg valami dühös és hangos dalt nem találtam. Maximumra vettem a hangerőt. Nem akartam érezni, mennyire magamra maradtam.
 A gondolataim közt szinte azonnal felbukkant Viktor mosolya, az illata bekúszott az orromba.
El akartam felejteni…. újabb húzás az üvegből.
Istenem! Hol van már az a lány, aki flörtölni próbált egy idegennel….
- Nem ezt akartam! – szavaimmal egy időben a könnyeim is kicsordultak. Üveggel a kezemben leültem a földre, hátamat az ágynak vetve. Néhány csepp a padlón landolt, fintorogva próbáltam felitatni a pólóm szegélyével.
Újabb korty csúszott le, ezúttal csak grimaszt váltott ki belőlem. Az ízében már nem voltam teljesen biztos. Ismét feltört belőlem a zokogás, minek következtében félrenyeltem. Hörögve, öklendezve próbáltam levegőhöz jutni. Miközben a számból kicsorgó pálinkát töröltem le a kézfejemmel.
Ezután óvatosan letettem magam mellé az üveget, nehogy még több kárba vesszen.
- Vissza akarom kapni a régi életem! Kérlek…. nem érdekel, hogy szürke és unalmas…kérlek…
Arcomat a tenyerembe ejtve zokogtam, bár fogalmam sem volt kihez könyörgöm. A zene dübörgése a minden mást elnyomott.
- Hadd legyen minden a régiben….