J.A REDMERSKI
MEGÖLNI SARAIT (GYILKOSOK TÁRSASÁGÁBAN 1.)
fülszöveg
Sarai mindössze tizennégy éves volt, amikor édesanyja kiszakította az általa ismert világból, hogy attól kezdve egy kegyetlen drogbáró mellett éljen Mexikóban. Idővel a lány elfelejtette, milyen a normális élet, ám sosem adta fel a reményt, hogy egy napon elszökhet a telepről, ahol az elmúlt kilenc évben fogva tartották.
Victor hidegvérű bérgyilkos, aki Saraihoz hasonlóan, kiskora óta mással sem találkozik, csak halállal és erőszakkal. Mikor a telepre érkezik, Sarai meglátja a férfiban a lehetőséget a szökésre. Ám a dolgok nem a terve szerint alakulnak, és a lány egyik veszélyes férfi karmai közül a másik szorításába kerül.
Menekülés közben Victor egyre kevésbé hallgat az ösztöneire, és úgy dönt, segít Sarainak. Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Victor azon kapja magát, hogy bármire képes azért, hogy megóvja a lány életét, akár még a testvérével, Niklasszal való kapcsolatát is feláldozná, aki mostanra – csak úgy, mint mindenki – holtan akarja látni Sarait.
Ahogy Victor és Sarai lassan megtanulnak bízni egymásban, a köztük lévő különös vonzódás pedig erősödik. Ám lehet, hogy végül tapasztalata sem lesz elég, hogy megmentse a lányt, mivel az olyan hatással van a férfira, ami a saját halálához vezethet.
Régebb óta szemeztem a könyvvel, de csak most szántam rámagam, hogy meg is vegyem. Visszatartott, az, hogy egy sorozat része (és mint később kiderült 7 kötetről van szó).
Ez az első könyvem a szerzőtől, a második a Rázós Könyvek kategóriából (az első Ashley Carrigan Árnyjátékos).
Viszont miden a sztorival kapcsolatos negatív gondolatom eltűnt, mikor olvasni kezdtem.
Egyből belecsapunk a közepébe, menet közben ismerjük meg Sarait, a környezetét és a múltját. Minden információt fokozatosan kapunk meg, aminek örültem, mert volt idő feldolgozni, összerakni a dolgokat, plusz sosem éreztem, hogy nem tudom ki kinek kicsodája vagy mi áll egy karakter cselekedete mögött.
Senkinél sem éreztem, hogy csak úgy ott van egy jelenetben, hogy kitöltse azt. Mindenki okkal volt ott ahol. A jelentéktelenebb momentumokon pedig csak át suhant a szerző, nem időzött feleslegesen sehol (legalább is nekem nem tűnt úgy). Ennek köszönhetően feszes történetet kaptunk, amiben végig meghúzódott a háttérben a feszültség, ez fent tartotta a figyelmet és a könyv rabjává tett. Kényszerítenem kellett magam, hogy lassan haladjak vele, mert tudtam, hogy utána csak rosszabb lesz (bár minden igyekezetem ellenére négy nap alatt végeztem vele).
Sarait már az első oldalakon megkedveltem, a bátosága és vakmerősége miatt. Gondolozott mielőtt cselekedett, de sosem túl sokat. Nem emlékszem olyan mozzanatára, ami kiverte volna nálam a biztosítékot. Szabad azt mondani rá, hogy tökös csaj? Ha igen, akkor ezzel illetném. Persze ő sincs köböl, de sosem öntötte az aktuális nyűgjét Victor nyakába, aki nem is tolerálta volna, ebben biztsos vagyok).
Victor. Húúú,bérgyilkos, szóval ehhez a "munkához" az ember alaptól társít egy viselkedést. Nem is tévednétek nagyot. Hidegvérű, keveset beszél, öltönyben jár, jó a fizikuma.
Persze, ő sincs köböl, de ne nyálas romantikázást képzeljetek kettejük kapcsolatába! Ilyesmi ebben a könyvben-és a következőben-sem lesz!
Nem csak attól volt feszült, a hangulat, hogy üldözik a lányt, hanem a kettejük közti kapcsolattól is (vajon mikor pattan el a húr és esnek egymásnak?) Plusz ott a titokzatos Rend, aminek Victor szolgállatában áll, valamint a testvére Niklas, aki enyhén szólva nem nézi jó szemmel, hogy Sarai bekerült a képbec
Viktorra visszatérve! Nem az a fajta férfi karakter, aki egyszercsak hirtelen terveit és elveit sutva vágva veti magát Sarai karjaiba. Minden ami köztük zajlik le, lassan és ésszel történik.
Csak ismételni tudom magam. Tökéletes az egyensúly. Nincs felesleges káromkodás, csak mert menő. Minden okkal, a megfeleleő helyen és időben történik, vagy hangzik el.
A legjobb az volt, hogy minden amire számítotam nem történt meg, de minden amire nem számítottam, igen.
Okosan felépített könyv, mert bár sokszor nem értek egyet a karakterekkel, azt meg tudom érteni mi motiválta őket a cselekvésben. Igen, még Niklast is, pedig ő aztán művelt hajmeresztő dolgokat.
Mikor azt hittem, nem éreht több meglepetés jöttek az utolsó oldalak. Összefacsarodott a szívem, de tudtam, hogy ennek bizony így kellett lennie.
Ó, és még egy zenét is találtam a könyvben: Beethoven Moonlight Sonata
Ez az első könyvem a szerzőtől, a második a Rázós Könyvek kategóriából (az első Ashley Carrigan Árnyjátékos).
Viszont miden a sztorival kapcsolatos negatív gondolatom eltűnt, mikor olvasni kezdtem.
Egyből belecsapunk a közepébe, menet közben ismerjük meg Sarait, a környezetét és a múltját. Minden információt fokozatosan kapunk meg, aminek örültem, mert volt idő feldolgozni, összerakni a dolgokat, plusz sosem éreztem, hogy nem tudom ki kinek kicsodája vagy mi áll egy karakter cselekedete mögött.
Senkinél sem éreztem, hogy csak úgy ott van egy jelenetben, hogy kitöltse azt. Mindenki okkal volt ott ahol. A jelentéktelenebb momentumokon pedig csak át suhant a szerző, nem időzött feleslegesen sehol (legalább is nekem nem tűnt úgy). Ennek köszönhetően feszes történetet kaptunk, amiben végig meghúzódott a háttérben a feszültség, ez fent tartotta a figyelmet és a könyv rabjává tett. Kényszerítenem kellett magam, hogy lassan haladjak vele, mert tudtam, hogy utána csak rosszabb lesz (bár minden igyekezetem ellenére négy nap alatt végeztem vele).
Sarait már az első oldalakon megkedveltem, a bátosága és vakmerősége miatt. Gondolozott mielőtt cselekedett, de sosem túl sokat. Nem emlékszem olyan mozzanatára, ami kiverte volna nálam a biztosítékot. Szabad azt mondani rá, hogy tökös csaj? Ha igen, akkor ezzel illetném. Persze ő sincs köböl, de sosem öntötte az aktuális nyűgjét Victor nyakába, aki nem is tolerálta volna, ebben biztsos vagyok).
Victor. Húúú,bérgyilkos, szóval ehhez a "munkához" az ember alaptól társít egy viselkedést. Nem is tévednétek nagyot. Hidegvérű, keveset beszél, öltönyben jár, jó a fizikuma.
Persze, ő sincs köböl, de ne nyálas romantikázást képzeljetek kettejük kapcsolatába! Ilyesmi ebben a könyvben-és a következőben-sem lesz!
Nem csak attól volt feszült, a hangulat, hogy üldözik a lányt, hanem a kettejük közti kapcsolattól is (vajon mikor pattan el a húr és esnek egymásnak?) Plusz ott a titokzatos Rend, aminek Victor szolgállatában áll, valamint a testvére Niklas, aki enyhén szólva nem nézi jó szemmel, hogy Sarai bekerült a képbec
Viktorra visszatérve! Nem az a fajta férfi karakter, aki egyszercsak hirtelen terveit és elveit sutva vágva veti magát Sarai karjaiba. Minden ami köztük zajlik le, lassan és ésszel történik.
Csak ismételni tudom magam. Tökéletes az egyensúly. Nincs felesleges káromkodás, csak mert menő. Minden okkal, a megfeleleő helyen és időben történik, vagy hangzik el.
A legjobb az volt, hogy minden amire számítotam nem történt meg, de minden amire nem számítottam, igen.
Okosan felépített könyv, mert bár sokszor nem értek egyet a karakterekkel, azt meg tudom érteni mi motiválta őket a cselekvésben. Igen, még Niklast is, pedig ő aztán művelt hajmeresztő dolgokat.
Mikor azt hittem, nem éreht több meglepetés jöttek az utolsó oldalak. Összefacsarodott a szívem, de tudtam, hogy ennek bizony így kellett lennie.
Ó, és még egy zenét is találtam a könyvben: Beethoven Moonlight Sonata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése