2018. szeptember 3., hétfő

Batthyány-örökmécses

A Két Világ Prológusában, még ha futólag is, de említve van egy bizonyos örökmécses. Utánanéztem mi is ez.
Egész pontosan a Batthyány-örökmécsesről van szó, amit a regénnyel ellentétben nem a Parlamentnél lehet megtekinteni (ezzel jóval az adott rész megírása után szembesültem, és igen átírhattam volna, még sem tettem)., hanem a Báthory és a Hold utca kereszteződésénél.

Az emlékmű helyén egykor az Újépület állt, melyet 1876-ban kezdtek építeni és börtönként funkcionált, majd 1897-ben lebontották.
Itt végezték ki Batthyányit is, ezért is esett erre a helyere a választás.

1905-ben kezdték építeni Pogány Móricz tervei alapján, ám a háború közbeszólt, így végül 1926 október 6-án avatták fel.

Örökmécses vagy öröklálmpás: Jézus Krisztus jelenlétének jelképe a római kataolikus templomokban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése