Imádtam Sziszi szobáját. Az enyémmel ellentétben mindig egyfajta általános rendetlenség uralkodott benne, és a halványlila fal minden négyzetcentiméterét ruhatervek, színes képek, borították. Cipőmet lerúgva, a kezemben lévő italt az ágy melletti íróasztalra tettem, majd elnyúltam a hatalmas ágyon, persze azért vigyázva sérüléseimre.
- Mi történt a kezeddel?
- Beleöklöztem az egyik vécéfülke ajtajába. – mindezt olyan lazán közöltem, mintha csak arról lett volna szó, hogy elmentem sétálni.
- De hát miért? – összehúzott szemöldökkel meredtem az ágyon mellettem kuporgó lányra. – Mit akart az igazgatónő? – váltott témát.
- Anyám azt akarja, hogy estin folytassam a sulit, gondolom, hogy napközben dolgozhassak. – hangzott a monoton válasz.
- Hogy a jó életbe kérhet ilyesmit? – a barátnőm felháborodottsága megmosolyogtatott, pedig nem volt benne semmi vicces.
- Biztos apám vette rá, máskülönben kizárt, hogy eszébe jutott volna.
Ezt te sem hiszed, ugye? Kérdezte tőlem a tekintete. – Mit akarsz tenni?
- Nem hiszem, hogy lenne túl sok választásom. – sóhajtottam beletörődően, és a mellettem lévő üvegért nyúltam, hogy mindkettőnknek töltsek egy kis italt.
- Fel sem foghatom, hogy vagy képes beletörődni ebbe! – háborgott. Tényleg hittem abban, hogy anyám a saját akaratából nem fosztott volna meg az diákélettől. Még ha pénzre is volt szükségünk, őt ismerve, szégyellősen kért volna rá, hogy amint tudok iskola mellett vállaljak valami munkát.
- Talán sikerül félretennem a fizetésem egy részét. Nem lenne hátrány, ha félre tudnék tenni egy keveset. – meglepődtem, a higgadtságomon, de talán, ennek talán az lehetett az oka, hogy már nem maradt bennem düh, ha mégis azt az alkohol kellően eltompította.
- Mihez kezdek nélküled? – ölelt át Sziszi.
- Hé, nincs semmi veszve! – vigasztaltam. Bár nem tudom melyikünknek volt rá nagyobb szüksége.
Később nekiestünk a csokinak, és kitárgyaltuk a munka előnyeit, félretett pénztől a pasizási lehetőségekig. Az, hogy beszéltünk róla, egy kicsit segített jobb színben látnom a helyzetet. Végül is, mindennél jobban vágytam arra, hogy a lehető leghamarabb különválhassak a szüleimtől, ahogy azt Dani tette. Persze tisztában voltam azzal, hogy az ilyesmi nem olcsó mulatság, de ez az apró lépés is felvillanyozott.
Miután ezen túlestünk, kínlódva álltunk neki a tanulásnak. Minden erőmre szükségem volt, hogy koncentrálni tudjak, de velem ellentétben a barátnőm látványosan sóhajtozott, és firkálgatott a füzetébe.
- Süssünk sütit! – közölte egyszerűen, majd azzal a mozdulattal elvette tőlem a saját füzetem.
- Hé! Csinálj magadnak, ha annyira akarsz. – vágtam rá, de tisztában voltam, hogy ez meghaladná a képességeit.
- Naaa… - pillantott rám hatalmas szemekkel.
- Hát, jó! – sóhajtottam beleegyezően, és lemásztam az ágyról az ajtó felé indulva.
Míg én a konyhában azzal voltam elfoglalva, hogy összeszedjem a csokis süti hozzávalóit, a barátnőm sütéshez alkalmas zenét keresett.
- Pink! – kiáltott vidáman, feltekerte a hangerőt, majd felült mellém a konyhapultra, hogy onnan segítse a munkám. Ez évek óta így működött. Én helyzetemből kiindulva korán megtanultam főzni, sütni, de Sziszi inkább csak szemlélni szerette az ilyesmit, illetve apróságokban segíteni, ha éppen olyan hangulatban volt. Egy időben próbáltam megtanítani neki, néhány egyszerűbb receptet, de képtelen volt huzamosabb ideig figyelni, így hát feladtam. Összekevertem a tésztát, és apró halmokat formázva belőle, hogy a barátnőm sütőbe tehesse őket, majd a fürdőbe indult, hogy körömlakkot hozzon magának. Visszaült a pultra, s lakkozni kezdte a lábujjkörmeit, miközben arról próbált meggyőzni, festessem be szőkére a hajam.
- Esküszöm, ha eljutunk, bármelyik egyetemre levágatom, befestetem, csak ne erőszakoskodj! – sóhajtottam, de amint kimondtam, már nem is tűnt olyan jó ötletnek, mert a barátnőm minden ilyen ígéretemet megjegyezte, és be is tartatta velem. Így lett két lyuk a fülemben, és egy ying-yan tetoválás a csípőmön, ami szerencsére egy ruhámból sem lógott ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése