Szaszkó Gabriella Beszélj hozzám!

SZASZKÓ GABRIELLA 

BESZLÉJ HOZZÁM (PENNINGTON - TESTVÉREK 2.)

fülszöveg

Amy ​Forester élete nem könnyű; úgy tűnik, senki sem érti meg tetteinek mozgatórugóit. Amy a híres íróval, David Penningtonnal él párkapcsolatban. A férfi nem olyan régen publikálta gyerekkori memoárját, amiből ország-világ számára kiderül, hogy Amy korábban az író bátyjával, Chrisszel járt jegyben. David testvére öngyilkosságát követően határozza el, hogy megosztja mindenkivel gyermekkora borzalmait, alkoholista édesanyjuk bántalmazásait és zűrös kapcsolatát Amyvel. 

Amy a rágalmazások után dönt úgy, hogy megírja a saját történetét, és elmélyed a múlt eseményeiben. Emlékeit a Pennington fiúkról egészen a megismerkedésüktől kezdi, majd elmeséli Chrisszel való kapcsolatát, és azt, hogy milyen is volt egy súlyosan önbántalmazó fiú és drogfüggő testvére mellett élni. Bár az írás ad némi megkönnyebbülést neki, de a visszaemlékezés és Chris halálának közelgő évfordulója feltépi a fájó sebeket. Vajon sikerül majd Amynek a felszín felett tartania Davidet? Túlélheti szerelmük a próbatételt? Egyáltalán lehetséges egy elvesztett személy árnyékában felépíteni egy párkapcsolatot?

Az első rész alatt tapasztalt feszültségnek ezúttal nyoma sem volt, helyette, nem is tudnám szavakkal leírni az érzést. Ez a kötet egy végtelenül tragikus szerelem története volt, legalább is én így tekintek rá, ugyanakkor teljes mértékben a kirakós egyik darabja.

Maga a borító sokban hasonlít a Maradj Velem! – hez. Eltekintve az óriáskeréktől, és attól, hogy a kék szín dominál, és persze nem utolsó sorban Amy ül a padon (akiről megjegyezném, hogy a könyvben szőke, a képen barna, ezért az én szemeim előtt is többnyire barnahajúként jelentik meg).

Ez a könyv is, az előzőhöz hasonlóan, két szálon fut.

A jelen szála hat hónappal az első könyv után folytatódik. Megjelent a Maradj velem, Chris és Amy egy párt alkotnak, ám egyikük sem készült fel arra, ami a könyv megjelenésével jár.

Előbbi kétségbeesett leveleket kap ismeretlen fiataloktól, akik hozzá hasonló családi körülmények között élnek, David azonban nem tud mihez kezdeni velük, hiszen saját elmondása szerint hogyan is tudna, mikor neki sem sikerült megoldania a problémáit.  Jó kérdés, hogy vajon David valóban felelősséggel tartozott ezekért az olvasókért? (Ebben az esetben szerintem a másik fél reakciója is teljesen érthető,hiszen attól remélnek segítséget, aki hozzájuk hasonló dolgokon ment keresztül).

Másfelől adott a kérdés. Íróként milyen mértékben tartozol felelősséggel az olvasóidért?

Amy a gyűlölködő levelek áradatára szánja válaszként a saját történetét. Mi az olvasók pedig a kirakós újabb darabját kaptuk meg.

A múlt Amy és Chris közös története.

A fiúk elkerültek Glens Falls-ból, Chirs New Yorkban egyetemista, Amy szintén, és csupán a véletlennek köszönhető, hogy újra találkoznak.  Lassan ismét felébred bennük a szerelem és a remény egy normális kapcsolatra. 

Ezt az idilli elképzelést azonban kimondatlanul is de David is megnehezíti. Hiszen évek teltek el a legutóbbi találkozásuk óta, a srác szinte kész férfi, nem taknyos gyerek. Ezáltal a kettejük közti kontraszt még inkább szembetűnő, nem csak Amy, az olvasók számára is.

Chris úgy tűnik a démonai rabja, bármennyire is igyekszik, képtelen szabadulni. Vele ellentétben David magabiztos, szenvedélyes, élvezi az életet!

Itt már nem a múltbéli tragédia feldolgozásán van a hangsúly, Amy egyszerűen elmeséli életének Chris-szel közös szakaszát.

 Bár cseppet sem féltem, de itt azért leírom, egyáltalán nem vont le az élvezhetőségből a tudat, hogy a történet egy részét már ismertem. Sokat adott hozzá, hogy más szemszögből láttam a történteket. Szóval ez egyáltalán nem az előző rész újra elmesélve! 

Nem tudok negatív karakterként tekinteni a lányra, sokan már sokkal hamarabb feladták volna azt a kapcsolatot, aminek ő tíz évig a részese volt. Mindent megtett azért, hogy Chirsnek segítsen, saját magát telesen háttérbe szorította. Bevallom, sokszor haragudtam ezért a férfira. Úgy éreztem csak azért mond dolgokat, hogy Amy békén hagyja őt.

Soha egyetlen percig sem vontam kétségbe, hogy Amy szerette a fiúkat, és segíteni akart rajtuk. A baj csupán annyi, hogy talán sosem fogja ismerni a teljes igazságot a Pennington családról.  Egyikük sem beszél róla, ha mégis elmeséltek egy-egy történetet, biztosra vettem, millió más maradt még kimondatlan. Hozzájuk képest Amy buborékban nőtt fel (amiért félreértés ne essék nem hibáztatom. Sőt, ő élt normális életet).

A harmadik résszel vártam egy darabig. Tudtam, hogy a neheze még csak most jön. Igazam lett. Hamarosan jövök a Vigyázz rám véleménnyel!