Ahogy már korábban említettem, irracionálisan korán meg akartam jelenni egy kiadónál. Ezt a mai napig bánom. Valamiért az a tévképzetem támadt, hogy a lehető leghamarabb meg kell ennek történnie. Erre az elképzelésemre tekintettem sikerként.
Az, hogy a közvetlen környezetemnek, tetszett amit csinálok, sosem tűnt annyira fontosnak, mint kellett volna. Mindig egyfajta kegyes hazugságnak tudtam be, mert úgy gondoltam, ha annyira mégsem jó, hiszen még mindig a fióknak írok.
Túl hamar akartam elérni valamit, ami akkor túlságosan messze volt.
Később mikor már elindult a blogom, már annak is nagyon örültem, hogy olvassák és nem kellett néhány hónapon belül szégyenkezve törölni az oldalt, mert a kutyát sem érdekelte. Néhanapján, ha egy olvasóm véleményt írt, padlótól plafonig pattogtam a boldogságtól, mint egy gumilabda.
A múlt évben csúnyán elhanyagoltam a blogot és az írást is. Választanom kellett, vagy újra kezdem és jobban csinálom, vagy hagyom az egészet a fenébe az írással együtt. Nem tudtam mit akarok elérni ezzel az egésszel. A kiadókhoz küldözgetésről már rég lemondtam akkoiban.
Szóval újra kezdtem, és bár még mindig távol vagyok attól, amit kitűztem, néha akadoznak is a posztok, rájöttem valamire.
Hülye voltam! Orrom előtt volt, amit szerettem volna, mégsem érdekelt. Ma már boldoggá tesz minden like a Facebook oldalon, a számláló átfordulása a blogon (lassan elérjük a tíz-ezer látogatást, te jó ég!).
Szeretnék megköszönni minden kattintást, mert mikor elkezdtem, nem hittem volna, hogy ide eljutok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése