SALY NOÉMI
TÖRZSKÁVÉHÁZAMBÓL ZENÉS KÁVÉHÁZBA
SÉTA A BUDAPESTI KÖRUTAKON
A Népszabadság megboldogult Budapest mellékletében 2002 tavaszán cikksorozat indult a Nagykörút régi kávéházairól. Alig vágtam át a Ferenc körútról a József körútra, már rugdalózott bennem a vágy: körbejárni az egészet! Budát is, a Kiskörutat is! De nem elsiratni, hanem igaz valójában megmutatni és föléleszteni nagyapáink és nagyanyáink, polgárok, iparosok, arisztokraták és bohémek jól bevált „napközi otthonát”… Így és ezért kerekedett ki ez a kávéillatú városmesekönyv. Szeretettel teszem kávésok, pincérek, hajdani, mai és leendő vendégek elé, újra létező márványasztalokra, gőzölgő csészék mellé. (Saly Noémi)
Olvasás közben sokszor eszembe jutott, bárcsak iskolás éveim alatt akadtam volna rá erre a könyvre. Sokkal színesebbé tette volna az irodalom órákat. Akkor minden író, költő csupán papírra nyomtatott kötelezően megtanulandó szöveg volt számomra. Mostanra viszont, a „sétának” hála, létező személyekké lettek. Másképp tekintek rájuk, mint akkor.
Minden történelem, Budapest és kávé szerető embernek el kellene olvasnia ezt a könyvet. Még akkor is, ha nem szeretik a kávét. No nem azért, hogy ezután varázsütésre vágynak rá, hanem mert, betekintést nyerhetnek egy teljesen más világba. Nem csak abban az értelemben, hogy másik korba, maguknak a kávéházaknak is megvolt a külön kis világuk.
Társaságok csoportosultak kávézókba, asztalok köré. Ha azok a falak beszélni tudnának, annyi mindnet mesélhetnének nekünk! Sírnánk, nevetnénk, szerelmekről, vitákról és barátságokról hallanánk.
Nektek mit jelent a kávé?
Krudy Kávé szócikkéről az Álmoskönyben (ő a társaság szót írta mellé.)
El tudjátok képzelni, ahogyan Móricz Zsigmond a Valéria teraszán eszi a görögdinnyét kenyérrel?
Tudtátok, hogy 1945-ben is rendeztek a fővárosban pincér-futóversenyt?
Hogy 1895-ben egy mérnök, Hatsek Béla rendelt magának egy kis egyhengeres Benz autót, elhozva ezzel az első ilyen járművet Budapestre?
Aki olvasta Böszörményi Gyula Ambrózy báró eseteti sorozatát, annak ismerős lehet, Tarján Vilmos neve. Az itteni felbukkanása okozta számomra a legnagyobb meglepetést, de korántsem az utolsót.
A kávézókba ember is kellett. Lehetett tanulni, méghozzá A Budapesti Kávésok Ipartestületének Szakirányú Tanonciskolájában. Hit és erkölcstan, magyar nyelv és üzleti levelezés, német, francia, földrajz, sütés, borászat, kávéismeret, ipari könyvvitel és költségvetéstan, hogy csak néhányat említsek. Aztán vizsgát tettek, aminek eredményeként kávéssegédi oklevelet kaptak.
(Kérdem én, ma mi kell ahhoz, hogy valaki egy kávézóban dolgozzon?)
Minden amit itt leírtam, egy nagyon kicsi szelete annak, amit ettől a könyvtől kaptam. Úgy érzem gazdagabbá váltam általa.
Maga az olvasás nagyon megnyugtató volt. Beszippantott, egy olyan burkot vont körém, ami kirekesztett minden mást.
A szerzőnek hála egy olyan utazáson vettem részt, amit újra és újra át akarok élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése