Sokan ismerjük a ballonkabátos felügyelőt a tévé képernyőjéről a lógó fülű kutyájával és a feleségével együtt, akit sosem láttunk.
Peter Falk 1927-ben született New Yorkban.
Háromévesen egy rosszindulatú daganat következtében elvesztette a jobb szemét, kivehető üvegszemet kapott helyette.
Kezdetben nem vonzotta a színészet, tizenöt évesen tengerész szeretett volna lenni, diploma után pedig a CIA-hoz jelentkezett, de nem vették fel.
Később felnőttként fordult a kocka. Mégis felkeltette érdeklődését a szakma így munka mellett színészi tanulmányokat folytatott.
Számos tévés és színházi szerep, valamint Emmy és Oscar jelölés után 1968-ban kapta meg Columbo szerepét, amely elhozta számára az igazi sikert. A hadnagy megformálásáért tízszer jelölték Emmy-díjra (amiből ötöt meg is kapott) Golden Globe-ra pedig kilencszer (amiből egyet vihetett haza). A legendássá vált szerep mellett azonban számos más produkcióban is megfordult. Többek közt dolgozott Woody Allennel, valamint hangját adta a Cápamese című animációs filmhez is.
Végül 2011- ben hosszú betegséget követően Június 23-án hunyt el.
Saját állítása szerint magyar felmenőkkel rendelkezett, ám ezt semmilyen hivatalos forrás nem erősíti meg. Így az a feltételezés sem több egy városi legendánál, miszerint rokonságban állt Falk Miksával. Akkor csupán véletlen lenne, hogy a róla készült szobor éppen a Falk Miksa utca végén áll?
Igazság szerint az egész nem több egy kellemes tréfánál. Hiszen, ha jobban belegondolunk, adta magát a dolog.